A bachata a Dominikai Köztársaságban alakult ki, kubai karibi zenei hatásoktól befolyásolva. Ahogy a többi latin tánc is, a társadalom szegény rétegében az 1920-as évektől. A bachata szó jelentése: PARTI, ÖSSZEJÖVETEL Annak idején a jelenlegi fővárosban, Santo Domingoban, még csak egy-két háznál játszották. Később már szólt a teraszokon, az házak udvarán, azután az utcákon is, majd pedig már a nagy fesztiválokon is megjelent. Így kapcsolódott a parti (bachata) név a zenéhez, a tánchoz.
A bachata zene kezdetben "música de Amargue" (keserű sorsúak zenéje ) néven volt ismert, ami a ritmikailag a kubai bolero és a szintén kubai son keveréke volt. Nagy hatással volt a bachatára Kubából érkező romantikus bolero és a mexikói corridor. Az 1950-es évektől a bachata a zenei stílusok széles skálájával keveredett, így született meg a bachatás hangzás, ami a szigetország ismertető jegye lett, mint a merengue.
A bachata ennek ellenére maradt a szegényebb közegben, a szerencsétlen művészeknek hosszú ideig kellett küzdeni az elismertségért. A városok bárjaiban, mint a például a Santiago de los Caballerosban, a gazdagabb társadalmi rétegek tudomást sem akartak róla venni. De ez elkerülhetetlen volt, mert országszerte akkora sikere lett a bachata által keltett hangulatnak. Lassan pedig világszerte elterjedt. Az idő haladtával előtérbe került a gazdaság számára fontos turizmus fejlesztése, a zene terjesztése. Így talált utat egy csodálatos ország az aktuális világunkba.
A bachata rádióállomások létrejöttével a 60-as években már elkezdték a zenét amargue helyett inkább a bachatának nevezni.A sikere meglepő volt, a rádió után a bárokban bachatát kezdtek játszani minden este. A La Guarachita (a neve egy boleróhoz hasonló zenei stílusra utal) rádiónak úttörő szerepe volt ebben, ahol mintegy harminc partit hirdettek meg egy hétvégére. Ugyanakkor a többi rádió a Santiago de los Caballeros, Radio Norte, Ritmos as a Quisqueyana is fürdött a népszerűségben. Középhullámon elérték a vidéki városokat is. A déli régióban az Anacaona, Barahona, és a San Juan y Enriquilloa adók voltak a legkedveltebbek. Ezek a rádiók nagy szerepet játszottak a zene éltetésében, abban az időben, amikor még a latin művészek számára lehetetlen volt lemezfelvétel készítése.
Az 1980-as évektől új trend alakult ki, a külföldiek is megismerték a bachatát, és keveredni kezdett más latin stílusokkal, új hangszerekkel is játsszák, így még újabb hangzások jöttek létre.
Mára a bachata nagy változásokon ment keresztül, de elérte a csúcsokat. Bachata szól már a világ minden pontján, és a slágerlisták élére is felkerült.